KÜLDETÉSEM

Engem az hajt, hogy minél több embertársam tudja beteljesíteni a saját küldetését - legyen az a család, a hivatás, a spiritualitás gyakorlása, ezek kombinációja, vagy valami teljesen más.

Ehhez ENERGIÁRA van szükséged. Ezt segítek megteremteni Neked.

Rólam

Dr. Molnár-Schwake Mirna,

coaching és mentor szemléletű életmódorvos vagyok.


Azt gyerekkorom óta tudtam, hogy embereknek akarok segíteni. De hogy hogyan, sokáig kerestem. Már az orvosi egyetem alatt is azt éreztem, hogy a futószalag jellegű ellátás és a figyelem és idő hiánya miatt klasszikus keretek között pont a lényeg veszik el: az ember. Mindig az a kérdés mocorgott bennem: ki ez a beteg, aki bejön? Milyen az élete? Milyenek a körülményei, milyen a háttere, milyen a családja? Mi az a nagyobb rendszer, amiben létezik?

Mindig is szerettem az embert rendszerben szemlélni, nem a környezetétől és belső világától elszakítva. Mikrokozmosz a makrokozmoszban. Ezt a szemléletet az egyetem után a hagyományos kínai orvoslásban találtam meg először. Beszippantott a varázslatos világa, ahol az embernek végre voltak előzményei, érzései, gondolatai, sorsa, lelke, szelleme, és a természetbe beágyazódva volt értelmezhető.

Ugyanezt a rendszerszemléletet találtam meg végül később a funkcionális medicina világában is, ahol nem csak a tüneteket kezelik, hanem a mélyben megbúvó okokat tárják fel, és így fejthetők vissza a szerteágazó tünetegyüttesek közös kiváltó faktorai.

Az utolsó láncszem pedig a modern életmódorvoslás volt, ami pedig végre nem az egyén genetikájára helyezi a hangsúlyt, hanem az életmódjára. Hiába a genetika tölti be a pisztolyt, de a ravaszt az életmód húzza meg. Azaz: a betegségek többsége még ha a családban elő is fordul, egészséges életmóddal megelőzhető, kordában tartható, visszafordítható. Tehát a civilizációs betegségek többsége esetén nem vagyunk kitéve a genetikánknak, az irányítás a mi kezünkben van!


Ezekből a hatásokból gyúrtam össze azt az egyéni szemléletmódot és eszközrendszert, ami ötvözi a keleti és nyugati rendszereket, a hagyományos és modern orvoslást, az egészségcoachingot és a mentorálás folyamatát azért, hogy az egyén fokozatosan, lépésről lépésre szerezze vissza, és építse fel a saját életerejét.

Módszereim

Ötvözöm a modern evidence-based tudomány legfrissebb kutatásait a hagyományos, ősi tudással. A funkcionális orvoslás és teljes értékű növényi étrend előnyös hatásait, a kínai orvoslás és az 5 elemes életmód tudását. Személyesen rád, a te igényeidre, ízlésedre, és a gyakorlatban megvalósítható lehetőségeidre szabva a lépéseket és a tempót is. Hisz a Te életedet Te ismered a legjobban.

Rólam

Dr. Molnár-Schwake Mirna,

coaching és mentor szemléletű életmódorvos vagyok.


Azt gyerekkorom óta tudtam, hogy embereknek akarok segíteni. De hogy hogyan, sokáig kerestem. Már az orvosi egyetem alatt is azt éreztem, hogy a futószalag jellegű ellátás és a figyelem és idő hiánya miatt klasszikus keretek között pont a lényeg veszik el: az ember. Mindig az a kérdés mocorgott bennem: ki ez a beteg, aki bejön? Milyen az élete? Milyenek a körülményei, milyen a háttere, milyen a családja? Mi az a nagyobb rendszer, amiben létezik?

Mindig is szerettem az embert rendszerben szemlélni, nem a környezetétől és belső világától elszakítva. Mikrokozmosz a makrokozmoszban. Ezt a szemléletet az egyetem után a hagyományos kínai orvoslásban találtam meg először. Beszippantott a varázslatos világa, ahol az embernek végre voltak előzményei, érzései, gondolatai, sorsa, lelke, szelleme, és a természetbe beágyazódva volt értelmezhető.

Ugyanezt a rendszer szemléletet találtam meg végül később a funkcionális medicina világában is, ahol nem csak a tüneteket kezelik, hanem a mélyben megbúvó okokat tárják fel, és így fejthetők vissza a szerteágazó tünetegyüttesek közös kiváltó faktorai.

Az utolsó láncszem pedig a modern életmódorvoslás volt, ami pedig végre nem az egyén genetikájára helyezi a hangsúlyt, hanem az életmódjára. Hiába a genetika tölti be a pisztolyt, de a ravaszt az életmód húzza meg. Azaz: a betegségek többsége még ha a családban elő is fordul, egészséges életmóddal megelőzhető, kordában tartható, visszafordítható. Tehát a civilizációs betegségek többsége esetén nem vagyunk kitéve a genetikánknak, az irányítás a mi kezünkben van!


Ezekből a hatásokból gyúrtam össze azt az egyéni szemléletmódot és eszközrendszert, ami ötvözi a keleti és nyugati rendszereket, a hagyományos és modern orvoslást, az egészségcoachingot és a mentorálás folyamatát azért, hogy az egyén fokozatosan, lépésről lépésre szerezze vissza, és építse fel a saját életerejét.

Módszereim

Ötvözöm a modern evidence-based tudomány legfrissebb kutatásait a hagyományos, ősi tudással. A funkcionális orvoslás és teljes értékű növényi étrend előnyös hatásait, a kínai orvoslás és az 5 elemes életmód tudását. Személyesen rád, a te igényeidre, ízlésedre, és a gyakorlatban megvalósítható lehetőségeidre szabva a lépéseket és a tempót is.

Hisz a Te életedet Te ismered a legjobban.

Számomra fontos értékek

  • Partnerszemlélet 
  • Elfogadás 
  • Nyíltság és kölcsönös bizalom 
  • Támogató, empatikus szakértő 
  • Fenntartható változás 

Tanulmányaim

2015 - Általános orvos - Semmelweis Egyetem, Budapest, Magyarország

2020 - Tradicionális kínai terapeuta, Qi Gong gyakorlatvezető, Tuina terapeuta, Öt elem szerinti táplálkozási tanácsadó  - Shen Men Institut, Berlin, Németország

2020 - Akupunktúra - Paracelsus Heilpraktikerschule, Braunschweig, Németország

2021 - Integratív táplálkozási tanácsadó - Ruth Rieckmann, Németország

2023 - VÁLTS funkcionális életmód mentor - Kokavecz Katalin, Magyarország

2023 - Női Biohacking Ciklusszinkron program - Funkcionális orvoslás nőknek, Magyarország

2024 - Életmódorvos - Lifestyle PRO Academy, Magyarország

2024 - Buteyko Légzési Instruktor - Patrick Mckeown, Buteyko Clinic International

Tagság a Magyar Egészségmegőrzési és Életmódorvostani Egyesületben

Tájékozódj arról, mivel is foglalkozom. 

Blogcikkeimben olvashatsz az általam képviselt értékekről és használt módszereimről. Ha pedig személyesen is szeretnél megismerni, gyere el valamelyik workshopomra, foglald le ingyenes konzultációd, vagy írj nekem e-mailt ide: info@drmolnarschwakemirna.hu

augusztus 21, 2024

...

augusztus 18, 2024

...

augusztus 16, 2024

...

Ne maradj le a legújabb információkról, kurzusokról

Iratkozz fel hírlevelemre, hogy első kézből értesülj legújabb programjaimról, eseményeimről.