Azért lett szívügyem, hogy embertársaimnak segítsek a saját küldetésükhöz elég energiát teremteni – legyen az a család, a hivatás, a spiritualitás gyakorlása, mindezek kombinációja vagy valami teljesen más – mert én magamnak is meg kellett tanulnom a saját életerőmet megteremteni. És mert gyerekkorom óta éreztem a hívást mások segítése felé. Önmagammal sokkal később kezdtem el foglalkozni.

 

Vitalitás nélkül nincs igazi életminőség

Ki ne ismerné azt a helyzetet, mikor egyszerűen nincs elég életerőnk semmihez. Vonszoljuk magunkat egyik napról a másikra, de nem tudjuk igazán jól megélni a családi mindennapokat, vagy nem tudjuk magunkat igazán kiteljesíteni a munkánkban, a hobbijainkban.

Én is pontosan ebben a cipőben jártam 2015-ben (járok persze időnként még most is, mikor kicsit elszalad velem a ló, és lemerül az aksim, de most már sokkal gyorsabban fel tudom magam tölteni), és hiába volt már mögöttem egy orvosi egyetem, a tudomány merev világa mellett engem a természetes módszerek, a rendszerszintű, holisztikus irányok is nagyon érdekeltek.

Nem beszélve arról, hogy a saját egészségem is romokban hevert. Tudni ugyanis a sok betegségről egyáltalán nem segített abban, hogy én magam is ne szenvedjek bennük (sőt) 😀 A hajamnál fogva (és persze sok segítséggel) húztam ki magam a depresszióból, a folytonos hátfájásból, az endometriózisból és az inzulinrezisztenciából. És miközben saját magam és a családom számára is keresgéltem a fenntartható utakat, (majdnem) mindet ki is tanultam, hogy a tudást azon nyomban, frissiben tovább adhassam másoknak is 🙂

 

Élethosszig tartó tanulás

Így tanultam ki a kínai orvoslást Berlinben, majd a funkcionális medicinát és az életmódorvoslást is később, és ebből a sokféle útból gyúrtam össze a saját, integratív szemléletemet, amiben az embert, mint összetett és érzékeny egyént helyezem a középpontba, akinek vannak érzései, gondolatai, családja, munkája, egyéni lehetőségei, céljai és igényei. (Ezek vesznek el a legtöbbször a klasszikus egészségügy keretei között ugye.)

Imádok hidat képezni nyugat és kelet között – én itt nem ellenfelet, hanem egymást gyönyörűen kiegészítő Yangot és Yint látok. A hegy két oldalát. Az agy két féltekéjét.

Mindig nagyon elszomorít, mikor a felek nem tudnak egymás felé közeledni. Pedig ugyanarról van szó, tök mindegy, hogy paraszimpatikus idegrendszeri aktivációnak vagy meditációnak nevezzük. Na de erről majd egy másik posztban.

 

Mikor már nem csak a saját állapotodért vagy felelős – az „állapotosság” mint fordulópont a belső motiváció megtalálására

A várandósságom egy fordulópont volt mind a testtudatosságom kialakulásában, mind pedig a hosszútávú motivációm fenntartásában. Mondhatni fontos mérföldkő volt a saját magam felé vezető úton. Ezt a gyereket vállalni akaró nők életében az egyik golden opportunity-nak azaz ritkán beköszöntő, elszalaszthatatlan lehetőségnek látom arra, hogy az egészségtudatosságban gyökeres változás tudjon beállni. Ilyenkor ugyanis sokkal könnyebb megtalálni azt a BELSŐ MOTIVÁCIÓT, ami NÉLKÜL NINCS ÉLETMÓDVÁLTÁS.

Ez egy fontos eleme is a klienseimmel való közös munkának is: hogy megtaláljuk és megszilárdítsuk azt a belső motivációt, ami úton tartja őket akkor is, amikor esik az eső és fúj a szél…

 

Hiányzó puzzle darabkák az egészség-kirakósból

A legutóbbi két terület, ami nagyon hiányzott még a nagy egészből saját magam számára is: a női ciklustudatosság és a légzés. Mindkét terület viszonylag frissen van benne a köztudatban, és iszonyú izgalmas, amekkora hatást lehet velük elérni, így ahogy az lenni szokott, mikor valami nagyon fellelkesít: kitanultam hát ezeket is 😀

Azóta ciklusszinkron élek, amennyire tudok, és átalakítottam a légzésem. E kettő faktor volt a hiányzó láncszem a fájdalmas menstruáció és a hátfájás teljes elmúlásában.

Így az életmódtranszformációs folyamatban már a ciklustudatossággal is foglalkozunk a klienseimmel, és Buteyko légzési instruktorként pedig a helyes légzést is gyorsan és egyszerűen megtanítom nekik. Mindkét téma fontosságáról is írok majd külön posztokban is.

 

Az okok megszünetése életmóddal vs. a tünetek kezelése gyógyszerrel

Mindig nagyon zavart, hogy noha a belgyógyászat tankönyvben a legtöbb krónikus betegség kezelési módjánál a legelső helyen szerepel az ÉLETMÓDVÁLTÁS, szinte soha nem tapasztaltam egyetlen olyan helyzetet sem az egészségügyben, ahol ez komolyan lett véve. Hihetetlen öröm számomra, hogy Amerikából szerencsére szépen lassan Magyarországra is becsorgott a lifestyle medicine azaz az élemtódorvoslás, és a fiatal rezidensek, háziorvosok, szakemberek egy része már abszolút beépíti a mindennapos klinikai vagy ambuláns gyakorlatába a betegek ezirányú kísérését is.

Amihez persze egy magánpraxis adta légkör kell (több idő, figyelem és találkozás) az az, hogy ne csak a „MIT tegyek” kérdését tudjuk mélyebben körbejárni, hanem a HOGYAN és a MIÉRT kérdéseket is. Én ezt látom a legnagyobb elakadásnak az életmódváltásban. Hiába tudja az ember, hogy egyen több zöldséget, és mozogjon többet, de hogy kezdjen bele, vagy hogy tartsa fenn hosszútávon???

A több önismerettel rendelkező segítő jobban tud segíteni? 

Így jött be nálam a képbe orvosként a coaching és a mentor szemlélet, valamint az önismeret útja is.

Ezt egyszerre járom magánemberként is, mert azt látom, hogy egyre jobb minőségűek tudnak lenni az emberi kapcsolataim általa (beleértve a saját magammal való kapcsolatom is!). És segítő szakemberként is, mert minél jobb önismerettel rendelkezik egy segítő, annál jobban tud segíteni.

A saját magam egészséges szokásainak megteremtéséhez és fenntartásához is elengedhetetlennek tapasztalom azt, hogy közelebb kerüljek a saját lelkemhez, hogy foglalkozzak azzal: mit miért (t)eszek? Én ehhez pszichológus, (csoportos) önfejlesztő  eszközöket, a meditációt és a spiritualitás különböző módszereit használom.

 

Az egészséget is ápolni kell, ahogy a kapcsolatainkat, a hajunkat, a bőrünket is

Ez az utazás nem zárult le – hisz ez a prevenció lényege. Hogy nem is fog soha lezárulni. Az egészséggel folyamatosan fontos foglalkozni, ápolni kell, ahogy a hajunkat vagy a körmünket is folyamatosan ápoljuk ahhoz, hogy szép legyen. De nem mindegy, hogy mennyit. Ha az ember folyton a tünetei után rohan, vagy a krónikus betegségeit akarja visszafordítani, akkor természetszerűleg az út eleje kövesebb és hepehupásabb, egy ideig hegynek felfelé kell menetelni, és több figyelmet igényel. De aztán amikor eléred a hegycsúcsot, a kilátás onnan gyönyörű. A fenntartáshoz pedig már jóval kevesebb időre, belefektetett erőfeszítésre és kitartásra van szükség. A motiváció viszont megmarad, hisz ki ne akarna hosszútávon is a hegycsúcsról gyönyörködni a tájban? 🙂